SzIE MKK KTI Halgazdálkodási Tanszék

A Halgazdálkodási Tanszék a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet keretében működik. Az intézet a 10 intézetből álló Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar egyik szervezeti egysége, míg Karunk a 7 karra tagolódó Szent István Egyetem egyik kiemelt oktatási- és kutatási potenciállal bíró fakultása. A Halgazdálkodási Tanszék feladata a nagy hagyományokkal rendelkező halászati és halgazdálkodási ágazat tevékenységeinek bemutatása, az alapismeretektől kezdve a tógazdasági haltenyésztési technológián keresztül a napjainkban alkalmazott legmodernebb molekuláris eljárásokkal bezárólag.

SzIE MKK KTI Halgazdálkodási Tanszék


A Tanszék fontos feladatának tekinti olyan ökológiai szemléletű, környezettudatos szakemberek képzését, akik a halgazdálkodást komplexrendszerben képesek értelmezni, megismerve a halászat természetvédelemi, környezetvédelemi és rekreációs aspektusait, és ezen ismeretek alkalmazásával az ágazat általános és sajátos feladatainak megtervezéséhez, szervezéséhez, irányításához szükséges elméleti tudással és gyakorlati készséggel rendelkeznek.

 

A Tanszék keretein belül 3 csoport található, melyek nem élesen elválasztott feladatokat jelentenek, átfedések a különböző munkák és feladatok következtében rendszeresen vannak:

Menedzsment és adminisztrációs csoport. A csoport feladata: a Tanszék általános adminisztrációs feladatok ellátása, az adminisztrációból fakadó iktatási ügymenetek intézése, a tanszéki beszerzések koordinálása, archiválása, a Tanszék különböző rendezvényeinek szervezése és menedzselése, ezek dokumentálása, a tanszék kapcsolatainak bővítése, a meglévők ápolása, projektek generálása és részvétel a pályázatok megírásában. A Tanszéki arculati és PR feladatainak teljes körű koordinálása.

Oktatási csoport. A csoport feladata: a Tanszék oktatási feladatainak szervezése, oktatási tananyagok összeállítása és folyamatos frissítése, az oktatási feladatok bővítési lehetőségeinek vizsgálata, a szükséges lépések elvégzése, a hallgatók számonkérésének koordinálása és dokumentálása, TDK és diplomaterves hallgatók munkáinak irányítása.

Kutatási csoport. A csoport feladata: a Tanszék kutatási feladatainak szervezése és irányítása, a futó K+F projektek koordinálása és jelentések összeállítása, pályázati lehetőségekre szakmai anyagok összeállítása, pályázatok és K+F megrendelések teljesítésére a kapacitás ki/felhasználás racionális szervezése.

Az oktatás területén a Tanszék részt vesz a BSc, MSc képzésben, felnőtt képzésben (Horgászvízkezelő-tógazda elméleti tanfolyam), szakmérnök képzésben (Halászati-Halgazdálkodási Szakirányú Továbbképzés); doktori, illetve Erasmus képzésben.

A Tanszék főbb kutatási területei:

-A pisztrángfélék spermájának a mélyhűtése és egy mélyhűtött génbank létrehozására, valamint a ponty (Cyprinus carpio) és harcsa (Silurus glanis) spermájának nagy mennyiségben végzett hűtése. Szingapúri kapcsolat révén a barramundi (Lates calcarifer) halfaj spermamélyhűtése az egyik legfontosabb célterület. Afrikai harcsa (Clarias gariepinus) halfaj esetén a mélyhűtött spermával végzett termékenyítési vizsgálatok jelentik a kutatási irányvonalat.

-Őshonos halfajaink megmentése érdekében eredeti élőhelyeinek rehabilitációja és a hazai állományok megerősítése (természetesvízi populációk felmérése, mesterséges szaporítás, intenzív- és tógazdasági nevelés lehetőségeinek felmérése révén egy- és kétnyaras telepítőalapanyag előállítás, telepítés).

-A Tanszék több nagyszabású tógazdasági kísérletet folytat, melyek közül kiemelkedik a tógazdaságokban állandó problémát okozó lágyiszap csökkentése biológiai módszerrel. A lágyiszap csökkentésére Effektív Mikroorganizmus (EM) keveréket használunk. A szövettani laboratóriumban lehetőség nyílik a különböző állati (esetünkben hal) szervek, szervrészletek szövettani feldolgozására, festésére majd a minták egyes kiértékelésére. Így pontos képet kaphatunk egyes általunk kísérletbe állított állományokban vagy egyedekben fellépő betegségekről, fejlődési rendellenességekről, a recirkulációs zebradániós rendszerünkben végzett toxikológiai tesztek során fellépő szervi elváltozásokról, valamint lehetőségünk nyílik, többek között, a halak speciális éves ivari ciklusának nyomonkövetésére a gonádok szövettani változásain keresztül.

-A Tanszék tevékenységei során molekuláris biológiai vizsgálatot végezünk természetes vízi és tenyésztett halfajok, populáció genetikai hátterének, genetikai értékének felmérésére, fajvédelmi, tenyésztési, gazdasági és tudományos céllal.

-Térségünkben páratlan zebradánió tartó rendszerrel rendelkezünk, melyben toxikológiai vizsgálatokat végzünk, a rövid 96 órás akut tesztektől, a hosszútávú akkumulációs tesztekig. A laborban lehetőség van a klasszikus mortalitási paraméterek mellett a viselkedésmintázatokban bekövetkezett változások vizsgálatára, illetve tanszékünk szövettani laborjával együttműködve hisztológiai metszetek készítésére és elemzésére is a kezelt halakból, ami nagyban hozzájárul egy-egy szer vagy hatóanyag hatásának élettani hatásának teljes körű megismeréséhez.

« vissza